World Matchplay előzetes
Phil Taylor minden erejével azon van,
hogy Raymond van Barneveld ne
szerezhesse meg zsinórban idei
harmadik győzelmét a Stan James
World Matchplay-en.
A holland úriember szintén elhalászta Taylor
Ladbrokes.com-os koronáját” a 2007-es év
első napján.
A következő nagy világbajnoki összecsapás
kedden kerül megrendezésre, és itt a korábbi
évekbenTaylor dominált. Phil eddig 8 World
Matchplay győzelmet szerzett meg mióta a
VB fut (1994), és a legnagyobb esélyese az
50,000 fontos csekknek, amit a következő
szombaton adnak majd át.
„Raymond remek formában van mostanában,és
folyamatosanbizonyítja rátermettségét”
–mondja Taylor.
- „Azonban én nagyon szeretem ezt a versenyt,
és nagy boldogsággal töltene el a kilencedik
bajnoki cím. Las Vegas óta nagyon sokat
készültem, és készen állok a csatára.”
Taylor 11-4-re kapott ki Barneveld-től az
UK Open-en, majd szinte sokkolta a közönséget,
amikor Las Vegas-ban az első körben kiesett.„
Teljesen fair körülményekközött estem ki mindkét
versenyen, nincs is miért panaszkodnom” – tette
hozzá.
- „Tavalyról idénre pár dolgot megváltoztattam a
játék stílusomban, és még nem vagyok azon a
szinten ahol szeretnék, de lassacskán csak
odaérek. Az utóbbi hónapokban nagyon sokat
kellett a különböző üzleteimmel foglalkoznom,
és így talán kicsivel kevesebbet tudtam a dartsra
koncentrálni, de a World Matchplay előtt minden
megváltozott!”
|