Stan James /Döntő/
JAMES WADE megszerezte pályafutása első fontosabb bajnoki címét, 18:7-es győzelmet aratott a Stan James World Matchplay döntőjében Terry Jenkins felett.
A 24 éves Wade besöpörte a győztesnek járó 50,000 Fontos csekket, szenzációs előadás után itt Winter Gardensben a világranglista ötödik helyezett orra elől. Hasonlóan pompás teljesítményt mutatott, mint Lewis ellen az elődöntőben, itt is dobott három száz feletti kiszállót. Jenkins egész végig nem heverte ki azt, hogy mindjárt a játék elején öt leggel vezetett ellenfele, Wade pedig felülmúlta a tavalyi teljesítményét azáltal, hogy ezúttal követelte a trófeát. "Egy álmom vált valóra," - mondta Wade, aki ezzel a győzelmével a világranglista harmadik helyére tornázta fel magát, Phil Taylor és Raymond van Barneveld mögé. "Keményen dolgoztam egész a mai napig a pályafutásom alatt. Ez hihetetlen."
Wade pompás rajtot vett, nyert hat leget az első hétből, és bemutatott egy 134-es és egy 121-es kiszállót Jenkins megnyerte a másodikat, majd hozott kettőt háromból a második szünet előtt, így már csak néggyel volt lemaradva 7:3-nál. Wade helyreállította előnyét egymás utáni legekkel, majd ledarált négyet zsinórban, hogy elszökjön 13:4-re. Jenkins - aki kiütötte Phil Taylort az elődöntőben - folyamatosan küzdött, bemutatott egy 120-as kiszállót miközben csökkentette hátrányát 15:7-re. De Wade nem volt engedékeny hangulatban, egy D10-el és egy D2-vel mozdította magát egy legen belülre a győzelemhez. Az utolsó legben dobott három száz felettit és a 13. nyilával D20-on befejezte a bajnoki címhez vezető utat.
"Izgultam az első 10 legért, de utána bekapcsoltam a robot pilótámat, elvonultam az én kis "Wadei Világomba", ami egy elég mókás hely ebben a pillanatban! Még mindig nem fogtam fel. Nyerni egy TV közvetítéses bajnokságon, ez volt az álmom, és ez a második legnagyobb a tv-s versenyek között. A célom az volt, hogy helyet nyerjek a jövő évi Premier Ligába, és most harmadik vagyok a világranglistán, úgyhogy ez sok szempontból cukor máz a sütin. Jenkins így dicsérte Wade befejezéseit a versenyen:"Soha életemben nem láttam senkit így dobni a kiszállókat. Éreztem, hogy elég jól látszom, bár kezdetben eléggé lassan indultam be, és ezzel előnyt adtam neki. Aztán elkezdtem jól fogyasztani, és arra gondoltam, talán ez fékezni fogja a lendületét, de nem! Nem tudtam megállítani, ragyogóan játszott. Ez kicsit frusztráló volt, mindenkinek, akit aki figyelte a játékomat, de ezek a pillanatok faragnak belőlem egy jobb játékost, és egy napon megnyerek egy rangosabb címet. Elégedett vagyok a heti teljesítményemmel, miért ne lennék az, amikor egy éven belül négy közvetítéses döntőt játszottam? Sok játékos van aki szívesen helyet cserélne velem"
Forras: Planet Darts
|