Soft Magyarbajnokság
Szombati nappal elindul a soft Magyarbajnokság versenysorozata is. A férfi bajnoki cím legfőbb esélyesét Bezzeg Nándort kérdeztük az előtte álló sorozattal kapcsolatban.
Elkezdődnek a soft szakág bajnoki küzdelmei, kevesebb verseny, de kiemelt díjazás jellemzi ezt a sorozatot. Egy valamiben azonban hasonlít a steel szakágra, itt is Bezzeg Nándor a bajnoki cím esélyese. Erről kérdeztük Nándit.
Soft, ismét bajnoki esélyes vagy. Nem nagy teher ez számodra, hiszen ahol indulsz, mindenhol a győzelmet várják tőled?
- Akkor lenne teher ha én is ezt várnám el magamtól! Én egész másképp közelítem meg ezt a kérdést és másképp fogalmazom meg céljaim. A cím védése alap cél természetesen, de hogy minden fordulón győzni az nem. A bajnokság nagyon hosszú és az Extra liga erős szelektált játékosokból áll. Ez egy lassú és aprólékos munka. Minden fordulón van legalább három négy játékos aki az aznapi esélyesnek számít. Aki a legtöbbször tudja elérni, hogy a neve a napi esélyesek listáján szerepeljen az lesz a bajnok!!!
Az Almádi Kupán csak a III. helyet sikerült megszerezned, vehetjük ezt úgy, hogy a soft ebben az évben kissé háttérbe szorul a steel ellenében?
- Ami OB-t illeti semmiképp! Nemzetközi színtéren viszont ez a jövő, sőt a következő szezonban teljesen búcsúzni szeretnék a soft nemzetközi szerepléstől. Természetesen a válogatottság ettől függetlenül továbbra is szent!
A szezon végén első helyen végeztél az EDU ranglistán, idén is végig játszod a sorozatot?
- Nem, az idei év már csonka év lesz. Vannak a naptáramban verseny egyezések és talán nem meglepő a WDF versenyeit részesítem előnyben és mint fentebb említettem a soron következő szezon teljes egészében a steel-é.
Az állandó utazás, nagy fizikai megterheléssel jár, bírni fogod?
A nemzetközi versenyeim nem olyan sűrűek, hogy megterhelő legyen, ennél még többet is vállalnék ha lenne lehetőségem.
Badacsonytomajon alkalmi párral versenyeztél a párosok küzdelmében, kivel indulsz a soft fordulón?
- Turi Tamással, akivel immáron a harmadik közös szezont kezdjük és címvédői vagyunk a páros bajnokságnak.
Köszönöm az interjút, az oldalon látható szavazás alapján úgy tűnik mások is Nándit tartják a bajnoki cím legfőbb várományosának.
|