Gyalai Romeo
Gyalai Romeo az egyik legnagyobb igérete a Magyar dartséletnek. Az idei évben kiharcolta a VB indulás jogát is.
Romeo még azok közé tartozik aki már a Tar Béla által kezdeményezett általános iskolai kiválasztás során került kapcsolatba a dartssal. Gyorsan jött sikereit tehetségének és nem utolsó sorban alázatos edzésmunkájának köszönheti. A korosztályos versenyeken szinte minden megnyerhető címet megszerzett magának. A felnőtt pályafutása is szépen ívelt felfelé, majd egy kisebb törés következett be, amit annak tulajdonítottak a szakemberek, hogy Romeo más sportágakkal is kacérkodott! Majd ismét a darts került a középpontba és szinte hónapok alatt kiharcolta a válogatottságot, majd az indulás jogát az Októberi világbajnokságon is. Ezek után kérdeztük további céljairól.

Gyalai Romeo
Ami a legfontosabb, kezdjük azzal! Nem olyan régen érettségiztél egy szakiskolában. Hogyan tovább? További tanulás, munka, sport?
- Jelenleg munkát keresek mely nem könnyű a később pedig egy-két tanfolyamot szeretnék elkezdeni. Folyamatosan edzésekre járok darts, box, kempo ahogy időm engedi.
Tar Béla tanítvány vagy. Mit adott neked, illetve társaidnak a "Tar" módszer?
- Igen teljes mértékben Tar Béla tanitvány voltam, vagyok. Miáltal sportként kezelte Béla a dartsot így fegyelmet, rendszerességet a sport iránti tiszteletet tanultam meg töle, amit nem lehet elégszer megköszönni, "köszönöm"!
Az egyik, ha nem a legnagyobb magyar tehetségnek számítasz. Miért van, az hogy igazán nagy nemzetközi eredményeid, még nincsenek?
- Talán még kell egy kis idő hozzá hogy eljussak, megérjek e feledathoz, de rajta vagyok és minden segitséget megkapok klubomtól amit köszönök temészetesen.
Hogy látod a steel szakágban oda tudsz- e érni Te, vagy bárki a magyarok közül, a nemzetközi mezőnyhöz?
- Persze hogy oda fogunk érni, csak kell hozza még több versenyrutin, de dolgozunk rajta. Magyarok közül pedig jelenleg a Darányi ikreknek és Tax Tibikének 5-10 év múlva van lehetőség eljutni arra a szintre amire te gondoltál!
Köztudott, hogy bokszolsz, illetve küzdő sportokat is csinálsz a darts mellett. Nem gondolod, hogy ez a két teljesen más sport nem illik össze?
- Sok feszültséget hordoz magában a darts, melyet én évekóta probálok levezetni és ezekben a sportokban találtam meg a szellemi és testi felfrissülést.
Mennyit gyakorolsz, és csinálod-e még azokat a legendás edzés terveket? Van e módszered az edzésekhez?
- Csak akkor edzem ha a Béla edzéstervet ad és volt rá lehetőségem meglátogatni és fantasztikusat edzettem vele. Én dobálgatásnak nevezném az ő jelenléte nélkül történő "edzéseket"
Felnőtt egyéni Magyarbajnoki cím?
- Remélem hogy csak idő kerdése!
Látsz perspektívát Magyarországon a dartsban?
- Igen, látok, de jelenleg csökkenő tendencia van a magyar dartsban.
Távlati tervek, csajok, haverok?
- Sportban való továbbfejlődés, elfogadható munkahely megtalálása, és persze csínos kiscsajok megismerése idővel.
Köszönjük Romeo válaszait, amelyekből egy érett céltudatos ember körvonalazódik ki az olvasó számára. Bízunk benne, hogy Romeo beváltja a hozzáfűzött reményeket!
|