Soul DC
A Budapestbajnokságban több nem várt Soul DC siker született az első fordulóban. Ennek jártunk utána, mi van az eredmények mögött.
Az elmúlt hétvégi Budapestbajnokság során a Soul DC játékosai domináltak. Kíváncsi lettem mi a titok nyitja, ezért tegnap este lenéztem az I. kerületi klubhelyiségükbe. Már a belépéskor nyilvánvalóvá vált számomra, miért olyan eredményes ez a klub folyamatosan. A nyolc steel játékhely és a hat dartsgép adta lehetőségből adódóan, optimális a körülmény, edzésekhez és versenyekre való felkészüléshez. Arról nem beszélve, hogy a táblák előtt több Gilde DC játékossal is edzhetnek, mivel budapesti klubhelyiség hiányában, ők is a Soul DC-ben készülnek az elkövetkezendő versenyeikre. Találkozhattam egy korábbi interjúalannyal, Székely Leventével is.

Remélhetően tapsolhatunk még Leventének a különféle dijátadókon.
Végre láthattam dartsnyilat a kezében és rögtön odatett egy 180-at, bizonyítandóan, hogy lassan véget ér nála a kissé hosszúra nyúlt nyári szünet! Megtudhattam, hogy az idei évben komoly terveik vannak csapatszinten,az Extra Ligában. Tanúja lehettem új játékosok leigazolásának, ami után világossá vált számomra miért lett újra az ország legnagyobb taglétszámú klubja a Soul. Az ott tartózkodásom három órája alatt a táblák előtt folyamatosan zajlottak a mérkőzések. Megerősítettek abban a hitemben, hogy eredményt csak munka árán lehet elérni, vagyis az általuk elért eredmények csakis kitartó munkájuk gyümölcse.
|