Steel Magyarbajnokság
Nem várt nagy induló létszám, szép környezet, színvonalas mérkőzések voltak a főbb jellemzői a Wekerle SE által rendezett fordulónak.
Már a helyszínre érkezésemkor is kikerekedett a szemem, miután megláttam az ország legújabban elkészült dartstermét. A helyiségben a mediterrán színek dominálnak és optimális lehetőség biztosított a játékhoz. A következő meglepetés akkor ért amikor szembesültem a nagy induló létszámmal, 54-en jelentkeztek játékra, ebből 6 hölgy versenyző! Miskolc, Sárospatak, Füzesabony, de még Pécsről érkezett részvevője is volt a versenynek. Magyarországon II. kategóriás versenyen még nem volt ilyen magas induló létszám, mindez köszönhető a szervezők lelkes munkájának.

Zajlik a verseny
A csoport mérkőzések különösebb meglepetések nélkül mentek le. A 16-ba kerülésért azonban már akadt meglepetés, Gyalai Romeo kikapott Boldizsár Andrástól, aki ezek után már egészen a döntőig menetelt. A döntőben Bezzeg már túl nagy falatnak bizonyult számára. Nándi, útban a Námetországi EDU fordulóra, ezzel a sikerével megerősítette vezető helyét a bajnoki rangsorban. Dobogóra álhatott még az idei évben végig egyenletes formát mutató Melisek Zsolt, és Oravecz Csaba. Úgy tűnik Oravecz stabilizálni tudja helyét a közvetlen élmezőny mögött amit mostani szereplésével is igyekezett alátámasztani. Csabánál még mindig látszik az önbizalom hiány a "nagyok" elleni játéknál. Azonban, ha ezt levetkőzi, csoda dolgokat művelhet ebben a sportágban.

Melisek Zsolt, Boldizsár András, Bezzeg Nándor és Oravecz Csaba
Eredmények /54 induló/
1./ Bezzeg Nándor / Gilde DC /
2./ Boldizsár András / Gilde DC /
3./ Melisek Zsolt / Gilde DC /
3./ Oravecz Csaba / Soul DC /
|