Wales Players Championship
Barneveld újra a régi formáját idéző játékkal diadalmaskodott Welszben. Szinte megszorítani sem tudták a verseny folyamán. Taylor is a vert mezőnyben végzett.
Barney nyerte a welszi Players Championship-et
RAYMOND VAN BARNEVELD az ötödik Pro Tour címét nyerte 2007-ben amikor 3:0-ra megverte Alex Royt a welszi Players Championship döntőjében.
A világbajnok ismét a legjobb formáját mutatva feledtette el velünk, a múlt havi Bullit Darts Trophy-s elsőkörös kiesését.
Csak két leget engedett ki a kezéből a döntőben Roy ellen, és egyszer sem kellett döntő szettet játszania a verseny alatt játszott hét mérkőzésén.
Van Barneveld 3:0-ás győzelemmel nyitott Wayne Atwood, majd Matt Clark ellen, később hasonló eredménnyel lépte le John McGowant, ezzel jutott be a legjobb nyolc közé.
Dennis Smith, Vincent van der Voort és Wayne Mardle tudtak egy szetet nyerni a holland ellen, de nem tudták megakadályozni, hogy megszerezze idei kilencedik verseny- és ötödik PDC Pro Tour győzelmét.
Roy teljesítménye feljebb tornázta őt a Players Championship Érdemtábláján (Order of Merit), és ez a drámai nap hozott neki egy helyet a SkyBet World Grand Prix-en.
Az esemény után az Érdemrendtáblán elhelyezkedő négy legjobb, nem kvalifikált versenyző, szállást kap a következő hónapban Dublinban - a nap elején Mervyn King, Vincent van der Voort, Adrian Gray and Michael van Gerwen volt az esélyes rá.
Van Gerwen korai veresége John Ferrelltől - a holland ifjú két nyilat is vétett, hogy megnyerje a mérkőzését a második kőrben - nyitva hagyta az ajtót Alan Warriner-Little-nek.
A 2001-es World Grand Prix győztes 75 Fontot keresett a harmadik körben történt vereségével, a skót Shaun McDonald ellen - de ez elég volt neki, hogy megelőzze van Gerwent.
Mindazonáltal Steve Beaton, Mark Walsh és Roy teljesítménye után Warriner-Little is idegesen hagyta el a Newport Centert.
Beaton és Walsh elvéreztek a legjobb 16 között, Phil Taylor és Alan Tabern elől pedig Roy szedte el a győzelem lehetőségét, aki ezzel nyert magának helyet Dublinban.
Dennis Priestley hamar kikapott Adrian Gray-től, rengeteg nyilat vétve a győzelemhez, valamint James Wade, Terry Jenkins, Ronnie Baxter és Adrian Lewis szintén az első meccsükön kaptak ki.
A St Helen-i Alan Tabern és Wayne Mardle jutottak az elődöntőbe, Denis Ovens pedig megtartva korábbi jó formáját bejutott a legjobb 8 közé.
|