Óceánia Masters
Folytatódnak a selejtezők az évvégi Landbrokes.com Világbajnokságra. Most az Óceán Masterst rendezték meg.
WARREN PARRY másodszor is megnyerte a DPA Óceánia Masterst, ezzel bejuttatta magát a 2008-as Ladbrokes.com Darts Világbajnokságra.
Az Új-Zélandi játékos két évvel ezelőtt már megszerezte ezt a tekintélyes címet, akkor hazai pályán győzedelmeskedett az első Óceánia Mastersen a Tasmán Tengeren túl.

Warren Parry és Brian Roach
Parry nagyszerű harcot produkált, 6:3-as hátrányból fordította meg a mérkőzést a 2005-ös Ausztrál Grand Prix győztes Brian Roach ellen a döntőben, a következő öt legből négyet megnyert, ezzel a döntő legbe küldte a meccset.
Majd produkált agy 15 nyilast, amivel megszerezte a bajnoki címet.
Az elődöntő vesztesei Wayne Carey és Russell Stewart voltak. Az előbbi Parry, az utóbbi pedig Roach áldozata volt.
A 43 éves Invercargilli játékos 2006-ban már játszott a Világbajnokságon, Mark Walshot verte meg, és most decemberben ismét visszatér Angliába, hogy versenyezzen az Alexandra Palaceban.
|