Fetév - Szer Soft OB
Szombaton kerül sor a FETÉV – SZER Soft OB negyedik fordulójára, amelyből kettő már a Gilde DC rendezésében zajlott. A verseny egyik esélyesével, Bezzeg Nándorral készített interjú holnap lesz olvasható, ahol beszél a viszonylagos "eredménytelen" decemberi szereplése okairól is!
Rögtön egy fontos tudnivalóval kezdeném! A verseny zökkenő mentesebb lebonyolítása érdekében a női párosok küzdelmei 1 órával korábban, vagyis 10.00-kor kezdődik!!!

A verseny főtámogatója
Akkor a versennyel kapcsolatban …
Különösen az Extra Liga küzdelmei során számíthatunk nagy versengésre. A Gyalai, Bezzeg, Rucska trió, fej-fej mellet halad a bajnoki cím felé. A mostani forduló során, aki nyer, lélektani előnyben lehet a többiekkel szemben a hátralévő két verseny előtt. Az eddigiek során is volt olyan, hogy csak a legek aránya döntött a helyezésekről, ezért minden parti nagy jelentőséggel bír az egész verseny során, ami nagy megterhelést jelent a versenyzőknek. A lányok versenye ismét sokesélyesnek tűnik, azonban Puskás Erzsike és Fekete Nóra, előrelátható távolmaradása megkönnyítheti a bajnokaspiráns, Szarka Zsuzsanna dolgát. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az előző versenyen rendkívüli bemutatkozást produkáló, Ihász Veronikát és a teher nélkül játszó, Köntös Zsófiát sem, aki akár az első helyre is pályázhat ezen a versenyen.

Vereczkey Dóri
Nem szabad kihagyni most már a szülési szabadságról visszatérő Vereczkey Dorottyát sem, aki már az egyéni versenyeken is egyre jobb eredményeket produkál. A fiúk második vonalában, Melisek Zsolt és a zirci trió, Tax, Kaufmann, Virág számit esélyesnek, de itt azért több versenyző is okozhat meglepetést.

Kaufmann Krisztián és Tax Tibor
A hírek szerint újra láthatjuk, Székely Leventét a gépek előtt. Ő képes még jelenlegi formájában is egy-egy magas szintű játékra. A lány párosoknál lehetetlen esélylatolgatásba bocsátkozni, főleg, hogy most több jó eredményre esélyes hölgy is távol marad a fordulótól. A fiú párosoknál is bonyolódik a helyzet, mivel az előző fordulóban, nem indult az egyik bajnokesélyes pár, Vincze Márk és Gyalai Romeo. Így nekik már nincs több hibázási lehetőség, ha életbe akarják tartani bajnoki reményeiket. Kíváncsian várom a Melisek – Boldizsár duó szereplését, mivel az utóbbi időben, egyéniben nem a megszokott eredményeket hozzák, viszont párosra valahogy mindig összekapják magukat.
|