Bezzeg Nándor
Egy nagyon fontos verseny előtt kérdeztük Nándit, decemberről és az
elkövetkezendő időszakról.
Bezzeg Nándor kissé gyengébb karácsony előtti teljesítménye után ismét 5. fokozatba kapcsolt. Még szilveszter előtt produkált egy majdnem 9- nyilas játékot, majd Füzesabonyban a kiemelt versenyen végzett az első helyen, meggyőző teljesítményt nyújtva. Erről és a továbbiakról kérdeztük most.
Nándi, hogyan értékelnéd a megszokotthoz képest, kissé haloványabb decemberi teljesítményedet?
- Ha összességében nézem, egyetlen elemét sem kihagyva az év végi teljesítményemnek, teljes egészében elégedett vagyok! Természetesen kívülről nézve és egy-két szakmai dolgot figyelmen kívül hagyva a laikus szemlélő csak azt láthatja, hogy nyeretlenül zártam az év utolsó három fontos versenyét. Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé! Az utolsó riportomban beszámoltam arról, hogy befejeztem ugyan 2007-es nemzetközi programomat, de igen csak sok energiát emésztett fel. Sokkal inkább lenne most szükségem egy kis pihenésre, mint egy „szigorú” év végi OB verseny sorozatra. Ráadásul a magánéletem is igen terhelt volt. Most már bevallhatom azon kívül, hogy megjelentem a versenyeken semmi mást nem tettem. Egyszerűen, azért mert, sem fizikailag, sem szellemileg nem jutott rá idő. Ez további mentális terhet okozott. Számomra ezen időszakban 6 fontos verseny volt és hármat győzelemmel fejeztem be. A ranglistán pedig, 96-ról 121-re emeltem a pontelőnyöm a mindenkori második helyezettel szemben! Hát ezért vagyok elégedett!
A Füzesabonyi sikereddel megnyugtató előnyre tettél szert a bajnoki címed megvédéséhez. Ezek után már nem vagy "versenykényszerben", így nyugodtabb időszak elé nézel, mihez kezdesz az ilyesformán szabaddá vált idődben?
- Hát, nem tudom pontosan, mire gondolsz!?! Ebben a rendszerben megnyugtató előny nem létezik. Már csak azért sem, mert kiszámíthatatlan ki menyi versenyt képes bevállalni és majd ott hogyan teljesít. A következő kiemelt verseny előtt még 19 lehetőség áll a játékosok előtt, hogy módosítsák pontjaikat, helyezéseiket. Ha egy-két játékos aktivitását és kisebb versenyeken elért eredményeit veszem alapul, semmilyen megnyugtató előnyt nem érzek. Nem beszélve arról, jómagam is „megcsúszhatok” illetve bármilyen külső tényező gátolhat abban, hogy egy fontosabb versenyen részt vegyek! Ebből kifolyólag a szabadidőmet, véletlenszerűen versenyzésre fogom fordítani!
Páros! A steel szakágban szépen jöttök fel új pároddal, Kiss Tibivel, szerinted meddig juthattok el a szezon végéig?
- A cél még mindig a dobogó elérése! Amiről azt gondolom teljesen reálisnak mondható.
Soft! Az idén, hosszú idő után nem a Te neveddel kezdődik a ranglista! Nagyon szoros a versenyfutás Gyalai Romeo, Rucska József és közötted.
A következő verseny éppen ezért kiemelt fontosságú lesz számodra, hogyan kezeled ezt a helyzetet?
- Valahol örülök ennek! Én inkább azt mondanám viszont, hogy a következő két forduló lesz a nagyon fontos, mert az elfogja dönteni a bajnoki cím sorsát és hármunk közül bárki lehet az! A soft 2 nyertes küzdelmei teljesen kiszámíthatatlan, nehéz benne „dolgozni”! Magam részéről azt mondhatom egyre jobban a steel irányába, vagyok képes teljesítménynövelésre és ez számomra így van rendjén, nagyon nehéz egyszerre két szakágat magas szinten képviselni. Az Én világom a steel irányába mutat, nem fog mentális problémát okozni számomra, ha a soft bajnoki cím elveszik. Ha azt mondom észre sem fogom venni talán az a legnagyobb igazság. Természetesen a cél nem ez, de nem elsődleges!
Következő külföldi megméretés?
- Január vége, Bréma. Másod kategóriás WDF világranglista pontszerző. Valamint Dorthmund február közepén, ahol egy 5. helyezést kell védenem egy kb. 600 fős mezőnyben (tavaly 650 induló volt).
Most ért véget a PDC Világbajnokság, zajlik a BDO VB, sok új arcot láthatunk akik a "semmiből" léptek a világ szeme elé. Mennyi idő míg esetleg hazánkból is valakit láthatunk ezeken az eseményeken, akár téged is?
- A PDC már véget ért a BDO- WDF most zajlik ebből is kaptunk már ízelítőt. Ha figyelmesen nézzük az egyes mérkőzések színvonalát már akár most is állhatna magyar a VB színpadán. Hogy miért nincs? Hát ez elég összetett probléma! Szerintem pár éven belül lesz játékosunk a VB-én mindezek ellenére! Aki viszont ez irányba szeretni haladni az nem engedheti meg magának, hogy nagyobbat tévedjen. Szakmai tévedésekre gondolok, pl. mindenáron, mindenirányban mindent megnyerni, begyűjteni az totális zsákutca! Személy szerint mindent megteszek ezért, hogy Én lehessek az első magyar, aki debütál a VB színpadán!
|